Egy erős márka minden összetevőjét segítünk létrehozni !
Célok: egy vállalkozásnak, határozott célok nélkül nem lesz jó márkája. Igény szerint segítünk a cégének megfogalmazni/újrafogalmazni céljaikat.
Egy erős márka minden összetevőjét segítünk létrehozni (hiszen ez sokkal többet jelent egy menő logónál és ütős mottónál)

Tervezés: Azok a vállalkozások, akik figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy ügyfeleik tapasztalatai és ezek bevonása a tervezésbe hoz a vállalkozásnak sikert, cégüket hamar parkoló pályára állítják. Mi segítünk a vállalkozásoknak kreatívan, újítóan gondolkodni, beépíteni ügyfeleiktől beszerezhető eddigi tapasztalataikat a cég modelljébe.
Előrelátás: A cégek és azok márkája határozott jövőkép nélkül, hogy hol is szeretnének tartani egy, három vagy akár tíz év múlva, nem fog hatékonyan működni. (különbség van előrelátás és az elért célhoz vezető irányvonal között). Segítünk a cégeknek, hogy pénzügyi kereteiket úgy használják föl márkaépítési stratégiájukhoz, hogy az növekedést hozzon a vállalkozásnak.
Éleslátás: Számos lehetőséget kínálunk a vállalkozásoknak, hogyan hasznosítsák a saját igényeik szerint a piacukon megszerzett betekintést, tapasztalataikat. Ügyfeleinknek következetes, hasznos, innovatív ötletekkel segítünk, hogy felépíthessék saját márkájukat.
Hírvivők: Egy jó márka jó hírmondók (evangélisták) nélkül egyszerűen csak egy vállalkozás egy logóval, ahol túl sok pénzt költenek a marketingre. ( A logó nem egyenlő a jó márkával!) Segítünk ügyfeleinknek megérteni, hogyan legyenek egyediek, nyereségesek, hogyan legyenek szoros kapcsolatban piacuk résztvevőivel, hiszen ezek a résztvevők keltik jó hírét márkájuknak.
Kommunikáció: Ez sokkal többet jelent, mint pusztán informálni a piac résztvevőit, tájékoztatni vásárlóinkat cégünk tevékenységéről, újdonságairól. Nem szabad elfeledkezni a visszajelzésekről sem! Tanácsainkkal segítjük a cégeket, hogyan tanulhatnak meg figyelni, hogyan kötelezzék el magukat a pozitív párbeszédek iránt, hogyan alakítsanak ki tartós és állandó kapcsolatot célcsoportjukkal, segítünk megtalálni a helyes utat (utakat), hogy hatékonyan eljuttathassák üzenetüket nekik.
Marketing: Gyakran a marketing- a „tudatos üzenet” és az értékek „előtérbe helyezése” ellenére sem hozza meg a kívánt eredményt. Cégünk a marketing számos szegmensével együtt dolgozva- marketing tanácsadók, grafikusok, reklámügynökségek, webfejlesztők- segít ügyfeleinek hatékonyabbá tenni minden megmozdulásukat, jelenlétüket, kampányukat, közösségi kommunikációjukat, segít kreatívan gondolkodni és cselekedni.

Ha vállalkozásának tanácsra, segítségre van szüksége márkaépítés, kreatív ötletek, közösségi kommunikáció terén, hívjon bennünket, vagy küldjön e-mailt! Örömmel segítünk Önnek megérteni, alkalmazni, hatékonnyá tenni márkáját!
Márka praktikák
Márkaépítési anomáliák /pfúj milyen szavak: ...beleértve a brand auditot, a pozicionálást, a márkastratégiát, a márkaidentitás kialakítását.../
Látok rengeteg logót, a nem “kétforintos” konfok támogatói között! De kb. a 90% nem mond nekem semmit. Miért is van ez? Mert beszélek, beszélünk a márkaépítés fontosságáról, viszont az arculat kialakítása után csekély vállalkozó megy tovább a márkaépítés kemény, tudatos, következetes útján.
Egyébként tisztában vannak a brand hmm….erejével, de az arculat kialakítása és némi online hírnév kitaposása után elégedetten dőlnek hátra.
Tudom, hogy most jópár érintett felhördül…
Itt az ideje átértékelni márkája “erejét”, – a valóságos erejét! Mindig van mit építeni rajta – teszi ezt a mai napig pl. a Continental, Danon, a Pöttyös, a Maggi …
Azt hiszem érdemes ezen elgondolkoznunk. Kis lépésekkel is haladhatunk előre a brandünk értékének felsrófolásában.
Csak tegyük meg azokat a “lépéseket”! Megéri.
Az Építkezés
Ha valaki találkozik a cégével, véleményt fog kialakítani róla, akár voltak már üzleti kapcsolatban, akár nem.
Alakítsa ki úgy a hírnevét, hogy a pozitív megítélés hosszú távon is üzleti sikerhez vezessen, és segítsen a márkaépítésben!
Márkaépítés (branding): egy termék illetve vállalat hírnevének
![]() |
megteremtése, erősítése.
Ön szerint a márkája csak egy logó, vagy marketingstratégia? Téved – sokkal több annál. A márka erőssége a cég és az ügyfelek közötti kapcsolatban rejlik. Minél erősebb a kapcsolat, annál több üzletet fog kötni, és annál valószínűbb, hogy ajánlani fogják Önt a barátaiknak és üzlettársaiknak is.
Hűség
Márkája próbája az, hogy milyen mértékű hűséget képes kialakítani az ügyfelekben. Ha erős a kapcsolata a célközönséggel, akkor erős márkája és erős cége van.
Hírnév
Csak akkor lehet sikeres az üzleti világban, ha sikerül jó hírnevet kialakítania, és a márka segíthet ebben. A hírneve a legjobb reklám, mert hirdeti a jó kapcsolatot a célközönségével és azokkal, akik üzletet kötöttek Önnel .
Gondolkodjon hosszú távon!Most "építjük":

Márkaarculat
Arculatépítés vagy fejlesztés az első lépés, image-kampány és/vagy a vállalatot megszemélyesítő vezető médiaszereplése, szponzoráció, valamilyen ügyhöz kapcsolt marketing kampány biztosítja az üzenetek eljuttatását a célcsoportokhoz.
A márka alapköveit a márkanév, logó, színvilág és a tipográfia jelentik. Ezek közvetítik a márkaértéket és a márkaszemélyiséget. A design felelős a márkához kapcsolódó összes pozitív márkaélményért és asszociációért.
Ezért mindent el kell követni a legjellemzőbb, legpozitívabb és legjobban bizalmat ébresztő külső megjelenés kialakításának érdekében. (pl.: termékcsomagolás,névjegy, levélpapír, boríték,termékbemutató leírás, termékkatalógus, szórólap, nyomtatott hirdetés, óriásplakát, cégtábla, termékcímke, stb).
Meg kell határozni a brand és célcsoportja közti kapcsolódási pontokat, majd azt, milyen alkalmazásokra lesz szükség.
Szükség van egy arculati útmutatóra, melyben rögzítjük a márka arculatát, alkalmazásait.
A márkaarculat tudatos alkalmazásával a célcsoport egyre inkább magáénak érzi a márkát és kialakul bennük egy pozitív márkaélmény.
Építs Márkát!
2008-ban a vállalkozások száma 1 545 581
- ebből mikro vállalkozás 1-9 főig 1 156 365
- kisvállalkozás 10 – 49 fő 33 595
Saját kutatásaim szerint a mikro és kisvállalkozások 70-80% nem rendelkezik profi arculattal és nem preferálja a saját márkáját, mivel az nem is létezik.
Pedig megtehetné, hogy úgy „nézzen ki” már a kezdetekkor is akár, mint a nagy menő multié.
Ön szerint csak a multik privilégiuma a fogyasztóra való maximális pszichikai hatás lehetősége?
Profinak lehet: látszódni és profiként viselkedni.
A lényeg az, hogy külön, külön egyik sem túl hatékony:
Jó „dögös” logo illetve arculat, de szinte semmi minőség mögötte…(rövid távon csőd)
Nincs logo illetve arculat, viszont profi a minőség, biztos múlt /még a válság előttről!/, de senkinek nem tűnik ez fel, míg valami csoda folytán nem működnek együtt…(hosszú távon csőd)
A cél, hogy mielőtt együttműködnénk, üzletet kötnénk, partneri kapcsolatba kerülnénk, már adjuk át, sugározzuk a profizmust, a megbízhatóságot, az egyediséget stb…..
A vállalkozás mindig egy jó ötletből születik. A jó ötletre húzzunk egy tuti jó bőrt, a marketinget. Első körben és alapként az arculatot, azaz kezdjük el a márkaépítést!
Partnereink ajánlatai
Szórakoztató játék vállalkozóknak, cégvezetőknek, akár csapatépítéshez: Első magyar vállalkozói készségfejlesztő társasjáték!
MAGIC BUSINESS
Munkatársai türelmetlenek az ügyfelekkel? Nem tudja melyik beosztott lenne
a jobb asszisztens? Ne csak kérdezzen, tudja meg a választ is, önismereti
tesztek elemzéssel!
Komplett online havidíjas törzsvásárlói rendszer
kis-, közép- és nagyvállalatoknak!
Südi Iringó Táncstúdió
Hogy jól induljon a napja...
Marketing tanácsadás (gyors segítség)
Nincs elég megrendelése/vevője?
♦ Megtorpant marketing céljai megvalósításában?
♦ Azonnali marketing tanácsra van szüksége?
Azonnali problémafeltárást, megoldási javaslatokat, a vállalkozás pillanatnyi marketing helyzetének felmérését kínáljuk Önnek egy két órás konzultáció alkalmával. Ez a helyzetfelmérés díjmentes és semmilyen kötelezettséggel nem jár Önnek.
Kérjük, adja meg nevét, e-mail címét, hogy felvehessük Önnel a kapcsolatot!
|
|
Minden most jelentkezőt megajándékozunk egy négy csillagos szállodába szóló 20% illetve 30 % értékű kedvezményre jogosító egy alkalomra szóló wellness club kártyával!
/az akció a készlet erejéig tart!/

Kövessen minket a Facebook-on is!
Fontos címkék
marketing tanácsadás, consultingroup, arculat, logo tervezés, márka, szórólap, márkaépítés, stratégiai marketing, webdesign, grafikai munkák, kommunikáció, brand,reklámötletek, kreatív, kkv marketing, PR marketing, marketing terv, marketingstratégia, PR, rendezvény marketing, hotel marketing, personal brand,kreatív reklám, kreatív marketing , közösségi marketing, social marketing, grafikai tervezés, arculat tervezés, marketing kampány, gerilla video, gerilla marketing, gerilla kampány